Németország a mintapéldája mindannak, ami az európai gazdaságban rosszul működik. A GDP-je már a második egymást követő évben fog várhatóan csökkenni. Az energiaigényes iparágak, mint a vegyipar és a fémfeldolgozás súlyos gondokkal küzdenek. A német bajnok cégek, mint a Volkswagen és a ThyssenKrupp pedig példátlan leépítéseket és gyárbezárásokat jelentettek be.
Kiélezett versenyt mutattak a felmérések még a választás előtti utolsó napon is, holott végül sima republikánus győzelem született az amerikai elnökválasztáson. Az előző két választás kudarca után reflexből lehetne mutagatni a közvéleménykutatókra, ám mielőtt ezt megtesszük, tudni kell, hogy az elnökválasztási küzdelmek történetében most produkálták az egyik legpontosabb eredményt a felmérések. Ennek ellenére okkal érezheti megvezetve magát a felmérések által az, aki szoros versenyre számított, de ez nem a közvélemény-kutatók hibája, hanem az amerikai választási rendszer sajátossága. Ráadásul az eredmény igazán meglepőnek sem tekinthető, hiszen Trump tendenciózus alulméréséből kiindulva számítani lehetett rá, hogy a felmérésekben látott 50-50 körüli eredmény valójában egyértelmű Trump-előnyt jelenthet.
Az Egyesült Államokban több választási helyszínen is komoly fennakadások adódtak a november 5-i választások előtt, mivel több ezer szavazólap késve, vagy hibás tartalommal érkezett meg a szavazóhelyiségekbe. A választási visszaélések elleni küzdelem részeként Georgiában aktivisták igyekeztek tájékoztatni a választókat a szavazati jogaikról, és hogy miként járjanak el, ha problémáik vannak a szavazás során.
Előreláthatóan november közepén kezdi tárgyalni a 2025-ös költségvetés tervezetét a parlament, és várhatóan december közepén fogadja azt el - mondta az Országgyűlés elnöke az Inforádió Aréna című műsorában hétfőn.
Egy nebraskai állami szenátor hétfőn közölte, nem támogatja azt a törvényjavaslatot, amely a november 5-i voksolás előtt másfél hónappal változtatta volna meg Nebraska elnökválasztási rendszerét, pontosabban azt, hogy miképp osztja ki az állam az elektori szavazatait. Donald Trump a helyi politikust "csak egy újabb feltűnési viszketegségesnek" nevezte a Hill szerint.
Vasárnap este helikopterbalesetben váratlanul elhunyt Ebrahim Raiszi, Irán elnöke. Nemcsak ő vesztette életét a szerencsétlenségben, hanem a külügyminiszter és más tisztségviselők is. Az eset példátlan politikai válságot idézett elő Teheránban, ugyanis az államfőnek még nagy jövőt jósoltak a Közel-Kelet regionális hatalmában.
Mircea Geoană, a NATO főtitkárhelyettese szerint az európai kontinens államainak fel kell készülnie az oroszok felől érkező dezinformációs kampány erősödésére – számolt be az Ukrajinszka Pravda.
Donald Trump republikánus elnökjelölt ismét ki fog kapni Joe Biden demokrata elnökkel szemben, mivel több millió amerikai szavazott le az előválasztásokon Nikki Haley-re, nagy részük pedig nem fog Trumpra szavazni – jósolta meg az alapvetően republikánus kötődésű Fox News műsorán Marc Thiessen, George W. Bush korábbi elnök volt szövegírója.
A Tajvanon tartott választásokon a kormányzó Demokratikus Progresszív Pártot (DPP) képviselő Lai Ching-te győzött, és megszerezte az elnöki tisztséget. Ez a választás azért volt jelentős, mert ez a DPP számára egy lehetséges harmadik ciklust jelentett, amire korábban nem volt példa a jelenlegi tajvani választási rendszerben. Lai győzelmét fő ellenfele, a Kuomintang (KMT) Hou Yu-ih is elismerte, és elismerte vereségét - írja a Reuters.
A nagy-britanniai választókerületek többsége Rishi Sunak konzervatív párti miniszterelnök helyett Sir Keir Starmert, az ellenzéki Munkáspárt vezetőjét szeretné a kormányfői tisztségben látni a vasárnap ismertetett évzáró felmérés szerint, amelyet a Focaldata közvéleménykutató végzett a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi lap és a Best for Britain nevű EU-párti kampánycsoport megbízásából 10 006 választó bevonásával.
135 igen és 40 nem szavazattal elfogadta az Országgyűlés azt a javaslatot, amely szerint fél évvel a jövő júniusi önkormányzati választás előtt visszaállítják a listás választási rendszert Budapesten. A listás választási rendszer visszaállítását követően így tehát már pártlistákra is lehet szavazni a fővárosban jövő júniusban - számolt be a telex.
Számos kétharmados törvényt fogadhat el keddi ülésén az Országgyűlés. Döntés lesz egyebek mellett "a nemzeti szuverenitás védelmével összefüggő" alaptörvény-módosításról, a fővárosi választási rendszer átalakításáról és az idegenrendészeti szabályok szigorításáról.
Zajlanak a jogi eljárások Donald Trump, korábbi amerikai elnök ügyeiben az Egyesült Államokban. A volt elnök védői korábban egy olyan indítványt adtak be, amely szerint Trump a hivatali idején elkövetett törvénytelenségek alól mentesül. Ebben a kérdésben sürgették meg most az amerikai Legfelsőbb Bíróságot – számolt be a Financial Times.
Háromnapos üléssel zárja őszi ülésszakát az Országgyűlés, amely e heti tanácskozásán - kedden és szerdán - közel félszáz javaslatról dönthet.
Brazíliában a szövetségi választási bíróság (TSE) pénteken többségi döntéssel úgy határozott, hogy Jair Bolsonaro korábbi államfőnek 2030-ig megtiltják, hogy közhivatali pozíciókat töltsön be, illetve elinduljon a választásokon.
Át kell írni a magyar választási rendszer kisebbségi, nemzetiségi voksolást szabályozó részét, mert a jogerőssé vált ítélet szerint az sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét – írta meg a hvg.hu.
Bizalmatlanná váltak az intézményi befektetők.
A gazdasági tárca szerint.
Az elkövetőt elfogták.
Nagy emekedésben a vezető részvényindexek.
Láncreakciók indulhatnak el.
Gyorsan változnak az események Amerikában.
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Folytatódik a vámháború.